“Egy éve járok Andrishoz dobot tanulni, előtte még dobverő sem volt a kezemben, fúvós hangszereken játszottam. A nulláról kezdtem, most ott tartok, hogy zenekarban dobolok, 5 koncerten vagyunk eddig túl. Könnyű dolgozni Andrissal, óriási lendület van benne, amit át is ragasztott rám! Könnyen adja át a tudását, ami hatalmas és folyamatosan fejleszti. Nagyon örülök, hogy ő volt az első dobtanár, akit felkerestem, remélem, hogy az együttműködésünk még sokáig fog tartani!
U.i.: a viccei a tananyag szerves részét képezik! :)”
/H. Ádám, 22 éves/

“Jó hangulat, megfelelő szakmaiság és profi hozzáállás jellemzi a dobcentrum óráit! A tanár vicces, de megköveteli a tananyag megfelelő átadását és annak elvégzését!”
/K. Róbert, 36 éves/

“Szerintem András a legjobb doboktató egész Magyarországon és nagyon jól zenél is.”
/H. Marci, 8 éves/

“Korábban is jártam dobtanárhoz, de úgy éreztem, hogy nem nagyon fejlődök. Gondoltam, kipróbálok egy másikat is, mielőtt feladnám, hátha nem bennem van a hiba. Így kerültem ide. Itt kellemes meglepetés ért, hiszen kiderült, hogy könnyebben és gyorsabban haladok, mint korábban. A tananyag egymásra épül és segít nemcsak megtanulni, hanem megérteni is, mit miért kell gyakorolni. Úgy érzem jó választás volt a Drumkiller Dobcentrum.”
/K. Ákos, 44 éves/

“Nagyon örülök, hogy Andráshoz járhatok, mert egy hihetetlen jó embert és tanárt ismertem meg személyében.:) Mindig mosolyogva vár, és az órák szuper hangulatban telnek. Ha valami nem megy, csak biztat, és általában néhány felvezető feladat után már a lehetetlennek tűnő dolgok is sikerülnek. Mindig csodálkozom, hogy mennyi türelme van. 😀 Remek tanár.”
/Zs. Melinda, 18 éves/

“Jobb tanárt nem is találhattam volna, a tanár tökéletes , a hangulat mindíg eszméletlenül jó, Nagyon jó helyre kerültem , nagyon megbízható,személyre szabott ,precíz az oktatás és nem csak dobolni tanulok meg , hanem az élet bizonyos területein is alkalmazni tudom azt a tudást amelyet az órák folyamán sajátítok el.”
/B. Norbert, 17 éves/

A “legrövidebb”, de legkedvesebb vélemény rólunk:
“Röviden:
– a hét fénypontja
– szuper a hangulat
– új Barátok
– minden korosztály
– “családias” hangulat
– türelem
– no stressz
– teljes “kikapcsolás”
– megfelelő, “kedves” szigor
– maximum a tanuló ideges
– hozzáértés
– magyarázás
– jó módszerek
– odafigyelés
– megértés
– őszinteség
– pontosság
– kreativitás
– pozitív gondolkodás
– önbizalom növelés
– koncentráció fejlesztése
– jól felépített tematika
– gyakorlási lehetőség
– kontroll
– rugalmasság
– biztatás
– dicsérve tanítás
– azért lehet “radírozni” is, na jó, csak néha!
– (csak a MESTER meg ne tudja)
– ÚÚÚÚÚÚÚÚ!!!!
– meg azt se, hogy néha a Pad Techet is “ütöm”!!!!
– úgyis tudja
– “Danika” jó választás
– kár, hogy nem előbb kerestem meg a DRUMKILLER-t
– DRUMKILLER a tanulókért
– életérzés
– emberközpontúság
– munka és hobby a nap minden percében (A MESTER)
– maximális ZENE és HANGSZER iránti alázat
– nem “lehúzás”
– folyamatos fejlődés
– infrastruktúra rendben
– jó közlekedési lehetőségek
– remélem, lesz bemutatónk
– várom a “basszerost”, zenéljünk!!!!
– röviden ENNYI
– jóóóó “IDE” járni
– büszkén viselem a “DK”-s pólót
– gratulálok!!!!
– ELŐRE!!!!”
/B. Laci, 47 éves/