by Fazekas András
A Drumkiller Dobcentrumban nem csak felnőttek, hanem ifjú nebulók is képviseltetik magukat. Vannak akik a szülők biztatására jönnek és vannak, akik önszántukból érkeznek a dobok mögé. Az indíttatás mindig más, mi viszont szeretettel fogadjuk őket bárhonnan is érkezzenek.
Készítettünk egy három részes, bemutató sorozatot, ahol az anyukák mondják el, mik is voltak a tapasztalataik a gyerekekkel, mióta a Dobsuliba járnak.

A sort Levi anyukájával folytatjuk, aki 4 éves korában hozta el hozzánk először Levit.

 

 

  1. Honnan hallottál rólunk?

 

Kisfiamat bölcsődés korában nézte meg egy fejlesztőpedagógus, aki jelezte felém a foglalkozások után, hogy kimagasló érdeklődése és ritmusérzéke van és javasolta, hogy zenei foglalkozásokra járassam. Akkoriban minden felületen, még az otthoni vasalódeszkán is ritmusra ütést gyakorolt és szülinapjára dobfelszerelést kért. Hosszú kutatás után testvérem zenész ismerősének javaslatára kerültünk a dobiskolába.

 

  1. Miért szeretted volna a gyermeket dobra beíratni?

 

Kisfiam jó ritmusérzéke elég korán megmutatkozott, valamint előbb tanult meg énekelni, mint összefüggő mondatokban beszélni és elég bonyolult dalocskákat is egész piciként megtanult. Olyan zenék kötötték le a figyelmét, melyek gyorsabb, ütemesebb felnőtteknek szánt slágerek voltak. Fejlődését nézve látható volt, hogy a zene meghatározó szerepet fog betölteni az életében és emiatt a dobolással gondoltam elindulni ezen az úton. Szerettem volna már 4 éves korához közel beíratni valahova, de sehol sem fogadták (még most sem fogadják közel a 6. életévéhez), csak András vállalta el a Drumkiller Dobcentrumban.

 

  1. Mit vártál a gyermek doboktatás folyamatától?

 

Szeretném ha saját tempóban való fejlődése mellett élvezné az órákat. Élvezné azokat a nehézségeket, amivel a tanulási folyamatok járnak és ezzel kitartást szerezne. Nekem egy elvárásom van Vele szemben, hogy figyeljen, koncentráljon. Nem baj, ha valamit elront, nem baj, ha fáradt és épp ezért rosszabbul megy, nem várom el Tőle, hogy világklasszis legyen, hanem tegyük meg mindketten azt a maximumot, amit az órákon ki tudunk hozni belőle. 

 

  1. Hogy érezte magát a gyermeked, hogy számolt be rólunk?

 

Első óra után megkérdeztem, szeretne-e rendszeresen járni. Ő boldogan kiáltott fel, hogy ,,igen!csak ide szeretnék járni”. Voltak és mindig is lesznek hullámvölgyek, amikor úgy fogja érezni, hogy most valami nem megy, ezért arra gondol, hogy inkább feladja. Ezen a nehézségen úgy tudjuk átsegíteni, ha meghatározunk egy távolabbi időpontot, hogy addig mindenképpen részt veszünk az órákon és ha azután sem szeretne járni, akkor természetesen azt elfogadom. A ,,nem akarok járni” időszak után újra jött az ,,imádom a dobolást”, ezek a változások természetesek a gyerekeknél. Éppen ezért fontos, hogy a megingásokra ne adja fel a szülő, mert akkor azt mutatjuk a gyermekeknek, hogy a nehézségeknél mindent eldobhatunk, feladhatunk. Természetesen hosszútávon csakis az Ő döntése, szeretné-e csinálni vagy sem.

 

  1. Mit tanult a gyermek, miben lett jobb?

 

A doboktatás során, illetve annak hatására elsősorban a koncentrációja javult. Eleinte 5-10 perceket tudott figyelni, gyakorolni, feladatokat követni. Ma már akár végigcsinálja az egész órát is. De azért figyelemmel vagyunk rá, hogy mégiscsak egy kisgyermek, így természetesen beiktatunk pihenő, evés-ivás időt és türelmesek vagyunk vele szemben.

 

  1. Hogy könnyít ez az életén, hogy érzi magát ettől?

 

A gyermekek életébe kell a rendszeresség, mert attól lesznek kiegyensúlyozottak és boldogok. Ő is kezdi érezni, hogy valami olyan különleges dolgot tanul, amit más nem, így szívesen büszkélkedik is vele (egyelőre még csak szóban). Egy szülő élete sosem könnyű, amikor különfoglalkozásokra járatja a gyermekét, legyen az sport vagy hangszer. De legalább nem is kell konfliktust vállalnia vele, hiszen ott a tanár, aki visszaigazolást tud adni a gyermeknek az órán nyújtott teljesítményéről, amely révén óriási lelki fejlődésen mehet át, már egészen kiskorban is.

Post a comment

négy − 3 =