’9+1 érv a dobtanulás mellett’ sorozat
1) Koncentráció-fejlesztés és tanulási módszerek
Norbi (19) élménybeszámolója:
„A ”Tedd meg magadért” nap számomra mindenképpen egy felejthetetlen élmény volt, mivel életemben először léphettem nagyszínpadra mint dobos.
————————————————————————–
A dobshow is fantasztikusan sikerült. Amikor az emberek körülvettek minket és láttam, hogy mosolyt csaltunk az arcukra, akkor éreztem, hogy igenis jó az, amit csinálunk.
Alig vártam, hogy amit és amiért tanultam, meghozza a gyümölcsét …és íme!
A dobshow alatt voltak olyan szituációk, ahol kisegítettek azok a jó tanácsok, amiket órán “neveltek” belém. Az egyik “trükk” nem más, mint az elmém olyan szintű irányítása, hogy ki tudjam zárni a zavaró tényezőket és csak a feladatra tudjak koncentrálni.
Ami még nagyon fontos volt, hogy tudjak több felé figyelni, mivel rajtam kívül 9 dobos játszott, és ez így ugyebár csapatmunka.
—————————————————————————-
Összefoglalva: egy hatalmas élmény volt! Magamat nem kímélve igyekeztem a legjobb formámat hozni, és örülök, hogy rajtam kívül a többi dobos tanítvány is megtapasztalhatta, hogy nagyon erős alapokra épülő tudással rendelkezik, és ez itt meg is mutatkozott.”
===============================================
Norbi 4 éve kezdte a dobolást a Dobcentrumban, jelenleg a dobiskola legtehetségesebb diákja. Goodbye Sanity nevű zenekarával 2 éve játszik együtt. A margitszigeti nagyszínpadon a zenekar 2 fős különítményével lépett fel a dobshow-k után.