’9+1 érv a dobtanulás mellett’ sorozat
3) Szisztematikus tananyag, erős alapok
A dobtanár, Fazekas „DRUMKILLER” András gondolatai:
“Egy tanár számára a legnagyobb élmény egy fellépés során az, ha látja, hogy a dob tanulás során sokat szajkózott alapelveit igazolják a diákok, és hogy a sok munkának igenis beérik a gyümölcse. A margitszigeti dobshow-ra ugyanis nem volt túl sok felkészülési időnk, összesen 3 hét alatt kellett 10 dobfelszerelésre kottát írni, a diákokat kiválasztani, felkérni, majd egyesével betanítani, úgy, hogy hely hiányában összpróbára nem volt lehetőség; nem is beszélve a dobszerkók és azok szállításának megszervezéséről.
————————————————————
A show-nak látványosnak, érdekesnek kellett lennie és elemi erővel kellett megszólalnia.
Ehhez olyan előadókra volt szükség, akik megfelelően magas tudással rendelkeznek és biztonsággal kezelik a dobfelszerelést minden körülmények között. Mivel a dobsuli elég fiatal, ilyen növendékből még kevés van. Ezért olyan diákokat válogattam össze, akik az alapozó képzést a legjobban végezték el. Sikerült egy olyan dobkottát írnom, amely alap figurák ügyesen összerakott láncából állt, és amely a megfelelő alapképzéssel rendelkező diákjaim számára könnyen elsajátítható volt. Már a felkészüléskor látszott, hogy az erős alapra a profi megmozdulások is könnyedén ráépíthetők, akár ilyen rövid idő alatt is.
=====================================
És mindez elhozta a csodát! 10 dobos, köztük olyan 6 diák, akiknek ez volt az első fellépése, olyan show-t csinált ötször egymás után, amelytől elámult a közönség… A Drumkiller Dobcentrum szakmai ereje ebben rejlik!