’9+1 érv a dobtanulás mellett’ sorozat
4) Közösség
Baldó élménybeszámolója:
“Kint lenni a Drumkiller Dobcentrum tagjaként és játszani a többiekkel együtt olyan élmény volt, amit soha életemben nem éltem még át!
———————————————–
Együtt tölteni egy napot olyan emberekkel, akikről tudom, hogy legalább egy közös pont van az életünkben, és ez a dobolás, már önmagában is jó, de az, hogy együtt játszunk is (10-en!), az valami fantasztikus. Felejthetetlen élmény nekem az a nap, és az, ahogy újoncként a csapat befogadott. Úgy éreztem ott magam köztük, mintha már régóta a közösség tagja lennék, teljesen úgy kezeltek, mintha már évek óta ismernénk egymást. Nem éreztem azt, hogy egymáshoz hasonlítgattuk volna, hogy ki hogyan tud dobolni, teljesen felszabadult tudtam lenni egy számomra teljesen új közösségben. Ez (sajnos) nagyon ritka, de a Drumkiller Dobcentrumnál ez 100%-ig így van. Mindenki segítőkész, akár egy emberként is képesek segíteni, mintha a saját dolguk/problémájuk lenne! Köszönöm, Drumkiller Dobcentrum!