Volt idő, amikor még semmit sem tudtam a zenélés világáról – se rock, se jazz, se pop.
A görög zenén keresztül kerültem először a színpad közelébe, és ott értettem meg, hogy a ritmus nemcsak számolás, hanem életérzés.
A páratlan ütemek indítottak el először azon az úton, hogyan kell igazán zenészként gondolkodni.
Óhhh Görögország… Óhhh Görög életérzés!
Ahol az ételek és a zene ugyanazt a laza, mégis természetesen fűszeres tisztaságot adják, mint a görög tenger kéksége.
Mit sem tudtam én ezekről 1999-ig, amikor is belecsöppentem ebbe a világba.
Az életben nincsenek véletlenek – ahogy az sem volt az, hogy egy ma már celebnek számító, erősen megosztó emberrel találkoztam.
Nagy Alekosz, akit sokan VV Alekoszként ismernek, akkoriban kiváló bárzongorista és énekes volt. Édesanyja a magyarországi görög faluból, Beloianniszból származott.
Ebben a faluban alakult egy új, görög fiatalokból álló zenekar, ahová Alekosz is bekerült – viszont dobosuk nem volt.
Megkérdezte, lenne-e kedvem beszállni.
Akkoriban annyit tudtam a görög zenéről, hogy „valami páratlan ritmusú kecskekergető zene” 😄
De mivel már akkor is imádtam a Dream Theatert (amit zeneileg még szinte semennyire sem értettem), úgy gondoltam: jó kezdet lehet, ha megtanulom a görög zenét.
Az első lépések a páratlan világában
Akkoriban magán dobtanárhoz jártam, aki Szanyi János alap kottáiból tanított.
Amikor megkaptam a megtanulandó zenéket, együtt kezdtük a felkészülést.
Mit ne mondjak… nehezen állt rá az agyam a páratlan gondolkodásra – de amint megértettem a logikai felépítést, onnantól könnyebben ment.
Ez a páratlanban való gondolkodás később minden zenei stílusomra hatással volt.
Mivel ezen a vonalon akkoriban nagyon kevés dobos volt, viszont a táncház-mozgalom, az éttermek és fesztiválok rengeteg zenekart tartottak el, hamar több formációban is szerepeltem – eleinte beugróként, majd alaptagként.
Volt, hogy párhuzamosan négy zenekarban játszottam.
Oda jutottam, hogy Magyarország legtöbb buzukisának és prímásának repertoárját ismertem, ezért sokszor próbák nélkül is bevethető voltam:
ha este fél tízkor jött a segélyhívás, éjjel tizenegykor már a színpadon ültem.
A görög zene megtanított alázatra
Ez az időszak rengeteg mindenre megtanított:
-
a népzenei környezetben a dob nem vezet, csak megerősíti a lüktetést,
mert a tempóváltásokat a prímás (buzukis, klarinétos, harmonikás) irányítja; -
a rugalmasság kulcsfontosságú – a tempótartás mellett tudni kell együtt lélegezni a zenével;
-
a pontosság és megbízhatóság sokszor fontosabb, mint a virtuozitás;
-
mindig legyen rendes dobfelszerelésed és autód – a mobilitás a dobos egyik legnagyobb erénye;
-
és végül: alázat, alázat, még több alázat a produkció, a helyszín, a zenésztársak és a közönség iránt.
A fentieket alkalmazva később a nem vendéglátós produkciókban is sikerült letennem a névjegyemet.
A nemzetiségi napokon több balkáni népcsoport zenekarával találkoztam, és gyakran volt közös tagság is – így kerültem kapcsolatba a szerb, horvát, makedón, bolgár stílusokkal.
Együtt zenélhettem többek közt Sarantis Mantzourakis buzuki-művésszel, Stefanidu Janulával – aki számos magyar popénekes eredeti hangja volt – és még sok kiváló zenésszel, akik ma is meghatározó alakjai ennek a stílusnak.
A görög és balkáni dobos gondolkodás lényege
A stílus egyik meghatározó alapja a páratlan ritmusképletek használata, amit az európai populáris zene alig alkalmaz.
A páratlan ritmusok megértéséhez kell ugyan némi „matematika”, de a népzenei lüktetés megérzése még fontosabb.
Ugyanazt a ritmusképletet különböző stílusok is használhatják – de mindig más hangsúlyokkal, más frazírozással.
A dobfelszerelés ezekben a zenékben eredetileg nem alaphangszer, hanem a modern, populáris áthangszerelés eredménye.
Épp ezért fontos, hogy autentikusan játsszunk rajta, ne rock- vagy popdobosként közelítsünk.
A zenekar vezetője a prímás – aki lehet buzukis, klarinétos, harmonikás vagy más balkáni szólóhangszeres.
Ő figyeli a táncosokat, a közönséget, és ehhez igazítja a tempót vagy a repertoárt.
A dobos feladata, hogy folyamatosan figyelje a prímást, és segítse a zenekar egységes lüktetését.
Egy jó görög vagy balkáni dobos soha nem csak játszik – folyamatosan figyel, reagál és lélegzik a zenével.