by Fazekas András

A műfajt a Gandharvák zenekarral alkottuk meg. Egyesíti a balkáni, török népzene vérforraló lüktetését a klasszikus zene árnyalataival, és a modern trance erejével. Így a hangszerpark is vegyes, hiszen a klaszikus zenében használt vonós és fúvós hangszerek mellett helyet kap a szintetizátor, a darbuka, buzuki, basszusgitár és a dobfelszerelés.

A dalok kivétel nélkül uplifting, azaz felemelő lelki állapot elérésére hivatottak. Tudatosan olyan zenei harmóniákat használunk, amelyek a hallgató mentális, lelki állapotát javítja. Épp ezért szokták sokan a zenénket gyógyító erejűnek is nevezni. 

Ebben a zenekarban a ritmusszekciót is én vezetem, illetve a szerzőpárosnak segítek a dalok ritmikai és dinamikai felépítésében. Egy-egy dal itt különlegesen sok dinamikai és érzelmi árnyalatot fejez ki, ezért kiemelten fontos, hogy a dobkisérettel maximálisan alkalmazkodjak ezekhez a hangulatokhoz. Sokkal jobban kell ismernem a dobfelszerelésemben rejlő lehetőségeket, de ahhoz, hogy mindezt ki tudjam belőle hozni nagyon fontos a laza kéztechnika. Időnként alig észrevehető finom halk dobjátékra van szükség, valamikor viszont a hirtelen kirobbanó őserőt kell megjeleníteni, mindezt extra lassú, vagy az igen gyors trance zenei tempóban, ami 132-134 bpm.

A másik nagyon fontos dolog itt a tempótartás.

A produkció legtöbb esetben előre programozott fénytechnikával van alátámasztva ezért a számok tempójában nincs lehetőség eltérésre. Viszont a klasszikus zenészek hajlamosak a tempó csúsztatására, ami néha szükséges is, ezért metronómot csak én kapok a fülembe. Így, ha van egy pici tempó csúszás, akkor nekem kell a többieket érzéssel sokszor a metronóm mellett vezetne, és ügyelni, hogy a dal újabb szakaszában érzéssel visszatereljem őket, hogy pl. egy zenei zárlat, vagy egy hangszeres szóló, ami fényjátékkal ki van emelve az időben a helyére kerüljön. Tehát amellett, hogy érzéssel kell játszanom ebben a zenekarban, fontos a folyamatos, megállás nélküli időkontroll. Nagy kihívás, és gyönyörű lélekemelő zenéket játszunk, épp ezért nagyon imádom! 😊

A zenekar facebook oldala: https://www.facebook.com/gandharwak

Post a comment

4 × 4 =